Minden ember egy történet

De ez a történet nem a fejünkben íródik, amit aztán elmesélünk másoknak, hanem az életünk testet öltött epizódjai formálják. Az életstílusunk nem dekoráció, hanem megtestesült narratíva. Olyan sajátos ritmus, gesztuskészlet, hangszín, mimika, öltözködési kód és térhasználati mintázata, amely nemcsak azt árulja el, hogyan szeretnénk, hogy mások lássanak bennünket, hanem gyakran azt is, hogy miként értelmezzük és formáljuk (gyakran öntudatlanul) saját identitásunkat. A humanprofilozás ebből indul ki: elsősorban nem az a kérdés, mit gondolunk magunkról, hanem az, hogy miként adjuk elő (performáljuk) a történetünket a döntési mintáinkban, a szűkebb és tágabb kapcsolatainkban, a létformánkban, a világlátásunkban, a cselekvési lehetőségek keresésében és megteremtésében.

Minden történet megfejtendő rejtély

A rejtélyek nem csak azok, amiknek a tudtában vagyunk, hanem olyan átfogó, részben rejtett működésmódok, amelyeket megszoktunk, és ezért nehezen kérdőjelezzük meg őket. Bevett életjátékaink szabályai gyakran láthatatlanok számunkra, mivel olyan „forgatókönyvek vírusai” is működnek bennünk, amelyek bár korábban szövetségeseink voltak, ma már ádáz ellenségeink. Egy másik képpel kifejezve: az elménk sötét sikátoraiban olyan „sorozatgyilkosok” garázdálkodnak, amelyek újra és újra „meggyilkolják” legjobb és legnemesebb szándékainkat is. A humánprofilozó ezeket a „sorozatgyilkos vírusokat” keresi. Nem csupáin az elmélet, hanem a gyakorlat szintjén is, Ott, ahol az ember nemcsak beszél, hanem a történetét megtestesítve cselekszik.

És minden rejtély egy nyomozóra vár

Az elme működése nem olyan, mint egy színházé, ahol a tudatosság egy központi színpadon játszódó, lineáris előadás, hanem számos párhuzamos történetszál folyamatos szerkesztése és újraírása.

Így minden ember története maga is olyan folyton szerkesztődő, kézirat-gyűjtemény, amelyben nincs egyetlen végső változat, csupán különböző, időnként egymásnak is ellentmondó, „verziók és víziók”. A rejtély tehát abból is fakad, hogy a jelentésképzés nem központilag irányított folyamat, hanem decentralizált, az elme sokféle magyarázatot és értelmezést párhuzamosan generáló rendszer. A nyomozó – önmagában és másokban – e párhuzamos jelentésrétegek között mozogva próbálva megtalálni a fonalat, amely összeköti a különböző történetszálakat. Mert a tudatosság nem más, mint a történet-vázlatok végtelen szerkesztése, a történet-variánsok állandó újraírása, olvasása és mindennapi eljátszása. Ebben a mindhalálig íródó és megtestesülő szövegben a humánprofilozó mindig újabb árulkodó nyomokat talál, újabb kérdéseket tesz fel, újabb rétegekethoz napvilágra, és ezzel önmaga és mások történeteiben is újra és újra nyomozóvá válik.

Két ember, egy koncepció

Dr. Kollár József és Dr. Kollárné Berzáczy Kriszti az öko-kognitív humánprofilozás koncepciójának kidolgozói. Két külön, nemzetközileg is elismert coach-képző iskola vezetői. A honlapjaikon bővebb információra talál az életútjukkal és a tevékenységükkel kapcsolatban.

IACM Akadémia: Dublin-Maidstone-Budapest

Dr. Kollár Consulting Coaching és Integrált Tudományok Akadémia

Van-e rugalmas alkalmazkodóképesség faktorod? Kinyomozzuk!

A szerzők központi tézise, hogy az ember jóllétét, rezilienciáját (rugalmas alkalmazkodó képességét) az határozza meg, ahogyan létmódját (ontológiáját) fogalmilag megragadja és a mindennapokban megtestesíti, cselekedeteiben kifejezésre juttatja. Ebben az összefüggésben az embereknek meg kell tanulniuk az úgynevezett „modális pozíciójukat” azonosítani, és ha kell, megváltoztatni. 

A modális pozíciók nem földrajzi koordináták, hanem létmódhoz kötött nézőpontok, attitűdök, önértelmezések. A „modális” kifejezés a filozófiából és logikából származik, és olyan viszonyokat jelöl, mint a lehetőség, szükségszerűség vagy valószínűség. Amikor tehát modális pozícióról beszélünk, azt vizsgáljuk, hogy az egyén hogyan értelmezi saját létét egy adott pillanatban: mit tart lehetségesnek, mit hisz elkerülhetetlennek, milyen szabályokat, jelentéseket vagy szerepeket tekint érvényesnek önmagára és a világra nézve. A modális pozíció elmélete átlépi az egyén-központú keretet, és azt mondja: az, hogy valaki mit tart lehetségesnek önmaga számára, nem csupán pszichológiai konstrukció, hanem társadalmilag és kulturálisan közvetített értelmezési horizont. Például egy alacsony státuszú környezetben felnövő gyermek nemcsak szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkezik, hanem gyakran más jövőképet, más „mi lehetséges nekem?” horizontot tanul meg. A klasszikus pszichológia ezt hajlamos volt „alacsony önértékelésnek” vagy „negatív énképnek” nevezni, a modális pozíció azonosítása viszont pontosabb diagnózist ad: itt egy társadalmi ontológiáról van szó, amely belülről strukturálja a gondolkodást, a vágyakat és a döntési mintázatokat. 

A klasszikus pszichológia hajlamos a „problémás” viselkedést egyéni deficitekként értelmezni, az ontológiai kriminológia ezzel szemben azt mondja: a személy „létbűne” nem hibás személyiségjegy, hanem egy rögzült ontológiai keret, amelyben a cselekvési lehetőségek beszűkültek, a világ értelmezése pedig torzult, nem patológiai, hanem strukturális értelemben. 

Nyomozzunk a lehetőségeid után!

A coach vagy profilozó nem azt keresi, „mi a baj” a klienssel, hanem azt kutatja, hogy milyen modális pozícióban rekedt meg, vagyis milyen lehetőséghorizontok adottak számára, milyen társadalmi, kulturális, biográfiai struktúrák építették köré a „nem lehet”, „nincs választásom”, „ez az én sorsom” narratíváit. 

Az ontológiai kriminológia tehát nem „bűnöst” keres, hanem ontológiai anomáliát: olyan rejtett mintázatokat, amelyek a személy életét beszűkített lehetőségtérként határozzák meg. A „bűnjelek” itt nem fizikai nyomok, hanem történetdarabkák, narratív hézagok, ismétlődően torz döntésekhez vezető kódok, elfojtott alternatívák, amelyekből kiolvasható a személy modális struktúrája. Az ontológiai kriminológia a személy szabadságát nem mint „belülről jövő akaraterőt” fogja fel, hanem mint azt a képességet, ami lehetővé teszi, hogy valaki új modális pozíciókat képes belakni, új világokat tud lehetségesként értelmezni. 

Az ontológiai kriminológia egyik kulcsfontosságú eszköze a humánprofilozás, mivel ez az eljárás nemcsak viselkedési jegyeket vagy pszichológiai típusokat térképez fel, hanem azt is vizsgálja, hogy egy adott személy milyen ontológiai – vagyis létértelmezési – mintázatok szerint működik. A profilozás során nem pusztán azt figyeljük meg, hogy mit tesz valaki, hanem azt is, hogy miként értelmezi a saját lehetőségeit, miként zár ki vagy nyit meg magában bizonyos világértelmezési és cselekvési pozíciókat. Például egy ügyfél, aki azt mondja: „Én nem vagyok az a típus, aki kezdeményezni tud”, nemcsak egy viselkedési szokásról ad hírt, hanem egy mélyebb modális pozícióról, arról, hogy milyen létmódot tart saját maga számára elérhetőnek vagy kizártnak. 

A humánprofilozás ebben az értelemben ontológiai nyomozás: felderíti, milyen előfeltevések, maladaptív narratívák, múltból örökölt „szerep-szűrők” határozzák meg az illető világban való eligazodását. Ez a típusú profilozás megnyitja az utat a modális pozícióváltás, vagyis az identitás újrastrukturálása felé. Az ontológiai kriminológus tehát nem csak azt kérdezi: „Mi történt?”, hanem azt is: „Miért éppen ez a világ vált lehetségessé számára, és hogyan lehetne mássá alakítani?”

Borzongatóan érdekes, izgalmas szembetalálkozni önmagunkkal vagy a másik „igazi” lényével. Kalandra fel!

Építsük együtt a karriered!

Tanuld meg a humánprofilozást!

Keress minket, ha kipróbálnád a humánprofilozást, ezzel saját életedet sínre tennéd, vagy a csapatod helyzetét tisztábban látnád és értenéd, mitől működtök azokkal a nehézségekkel, amikkel nap mint nap szembe kell nézned.